Chieri [dreamy-animal.gportal.hu]
 
Netty [fallen-star.gportal.hu]
Gyerekkorom sztárja: Garfield
Exkluzív interjú Netty Fallenstarral
2012. március 7.
Riporter: Netty Fallenstar (14), egy fiatal amatőr írónő, aki nyíltan ki meri mondani a véleményét, legyen bármiről is szó. Amúgy egy viszonylag kedves lány, aki leginkább szerelemmel kapcsolatban ír, igaz elmondása szerint soha nem érzett ilyet. Ugyebár ő is /volt/ gyerek – akkoriban sok mesét nézett, köztük Garfieldot, a dagadt, lasagne evő macskát.
Többek között mi jelenthetjük ki büszkén azt, hogy meginterjúvolhatjuk Nettyt. Hát kezdjünk bele! Te mióta ismered Garfieldot? Egyáltalán hogyan ismerkedtél meg vele?
Netty: Először is azzal kezdeném, hogy köszönöm a lehetőséget. Bevallom, ez az első interjúm, kicsit izgulok. Rátérve a kérdésre, pontosan nem tudnám neked megmondani, mióta ismerem azt a macskát, lényeg, hogy elég rég óta. Nem rajongok érte annyira betegesen, mint egy személyért (akit nem neveznék meg, a botrány elkerülése érdekében), de annyira a szívembe lopta magát, ami nálam nehéz dolog. Ebben a legrosszabb, hogy észre sem vettem, mikor következett ez be. Csupán annyi, hogy minden hétvégén őt néztem, remegtem, amikor bemondták a tévében: „Következik Garfield és barátai”, sokszor csupán azért keltem fel, hogy őt láthassam. De tényleg. Talán neki köszönhető, hogy a kedvenceim lettek a macskák.
Riporter: Valóban? Van macskád?
Netty: Persze! Nélkülük értelmetlen az élet! Három jószágot tartok az otthonomban: Puszit, Gombócot – és milyen meglepő –, Garfieldot, aki kiköpött hasonmása a mesehősnek.
Riporter: Szóval egy házi-Garfield? És ő milyen?
Netty: Olyan, mintha csak róla koppintották volna a szereplőt. Habár a mesehős jóval öregebb, mint az élő, én úgy gondolom, ez egy jövendölés. Bizony, előre megjósolták: nekem lesz egy macskám. Jó, tegyük félre a hülyéskedést. Csak azért neveztük el így, mert vöröses a bundája, meg eléggé duci. Amúgy belsőleg különböznek: az én Garfieldom lusta, bunkó, egyáltalán nem olyan, mint a mesehős. De ezzel nincs mit tenni – így is néha-néha megsimogatom, megetetem, bár inkább Puszit szoktam dédelgetni.
Riporter: Térjünk rá a mesehősre. Miért szereted őt? Melyik az a tulajdonsága, ami megfogott benne?
Netty: Nekem az egész személyisége tetszik. Lássuk csak: dagadt, lusta macska, aki állandóan csak eszik, alszik, olykor csípős poénokkal szórakoztat minket, szívatja Ubult (angolul Odie), kommentálja Jon cselekedeteit, harcba keveredik a postással, imádja a plüssmaciját, a lasagne-t, kávézik és persze zabál, mintha csak feneketlen gyomorral áldotta volna meg a sors. Leginkább a klasszikus, rajzolt filmjeit, meg a képregényeit szeretem, de már láttam a *csatornanevet nem jelenítünk meg*-en, hogy van animációs változat is, ami kissé szokatlan számomra... Lehet túl konzervatív vagyok, de maradhatnának a rajzolásnál!
Riporter: Mi a véleményed a filmről? Azt láttad?
Netty: Természetesen! Ahogy megtudtam, hogy film készült, felmentem az Internetre, és letöltöttem. Meg kell mondjam: briliáns lett! Nem hétköznapi sztori, nem hétköznapi szereplőkkel – én úgy gondolom, nem kell több, ezerszer megáldom a készítőknek a nevét.
Riporter: Valóban nagyon szép az a film. Esetleg van neked valamilyen könyved, képregényed, vagy hasonlód Garfieldról?
Netty: Sajnos mindösszesen egy aprócska könyvvel tudok dicsekedni, abban is csak három képkockás jelenetek vannak, amik nagyon viccesek, egy óra alatt el tudtam olvasni mindet. Akadt olyan, ami kicsit nehezen esett le, de utána nem értettem, mit nem értek ezen. Azt hiszem, ezzel sokan vannak így. Mindenesetre, ha jól emlékszem egy képregényem is volt valahol, bár az már nincs meg... Lehet, bebeszélem magamnak, lehet, tényleg van, mindegy, így is, úgy is szeretem azt a macskát. Aztán még vannak DVD-im, amiket unalmasabb napokon megnézek.
Riporter: Tehát azért van, illetve volt valamilyen dolgod Garfieldról. Szeretnél kapni, mondjuk karácsonyra egy hatalmas könyvet, vagy DVD-t, amiben kizárólag Garfieldról olvashatsz, hallhatsz?
Netty: Ne értsd félre, amit most fogok mondani; szívesen kapnék egy ilyen tárgyat, de mivel úgy gondolom, „kinőttem” az effajta mesékből (de nem nőttem fel teljesen!), inkább olyan ajándékot szeretnék, mint például egy laptop, egy számítógép, rengeteg horror regény, macskák, ruhák – de ez nem zárja ki azt, hogy szívesen kérnék egy Garfield képregényt. Különben meg van pénzem, nincs szükségem arra várni, hogy eljöjjön a karácsony; elmegyek a boltba, veszek magamnak, és kész. Gondolom a magamfajta tizenévesek is így vannak ezzel.
Riporter: Ez igaz! Nos, mivel te egy író vagy, meg szeretném kérdezni tőled azt, hogy írtál-e valaha Garfieldról, mondjuk egy fanfictiont, novellát, esetleg egy kis „szösszenetet”? Elnézést kérek, ha valamit rosszul mondtam, de nem tudom a szakszavakat. Ebben a te vagy jártas.
Netty: Semmi gond, néha én sem tudom megjegyezni azokat. Amúgy jól mondtad: vannak úgynevezett „szösszenetek”, amik megfigyeléseim szerint igencsak rövidek. Sajnos még – ezt a riportot leszámítva – nem írtam semmit Garfieldról. De jó, hogy felhoztad ezt a témát, lehetséges egyszer lejegyzek egy történetet róla. Nem is gondoltam eddig erre... Ezek a bizonyos japán animek, amik a korosztályomban eléggé kedveltek, beleágyazódnak az emberek fejébe – lassan elfelejtjük az olyan kedvenceket, mint mondjuk Frakk, Vuk, de csak maradjunk Garfieldnál –, azokról írunk, de ezekről a kedvencekről nem. Őszintén bevallom: engem is a hatalmukba kerítettek az animek. Egy hét erejéig. Akkor nagyon mániákusan néztem őket – mint egykoron Garfieldot –, de manapság csak egyetlen egyet kísérek figyelemmel, azt is csak azért, mert nagyon szeretem az ilyen varázslós történeteket. Nekem örök kedvencem marad Garfield, még akkor is, ha nagy leszek. Visszatérve az írásra, remélem, sokan fogják olvasni, amiket Garfieldről írok, és kapok pozitív kritikákat is. Egyik álmom teljesülne, ha animációt, vagy képregényt készítenének belőle!
Riporter: Szép gondolat. Sok sikert ahhoz az íráshoz! Garfield hall téged, és most boldog. De ne feledd a lasagnet! Na, elérkeztünk ahhoz a pillanathoz, amikor a szereplőkről szólhatnál egy-két szót. Az egyértelmű, hogy Garfield a kedvenced, de a többiekről mit gondolsz?
Netty: Így igaz, ő a kedvencem. Röviden így válaszolok: Jon egy béna férfi, aki fogalmam sincs, hogy képes megélni ebben a világban. Ez rejtély. Ubul egy buta, nyáladzó kutyuli, igencsak aranyos, bár a nyálából nem kérnék. Nermál nagyon idegesítő, bevallom őszintén, őt nem kedvelem. Liz, a kedves doktor néni elég ritkán bukkan fel, de olyankor fontos szerepe van. Egyedül a szájával nem tudok kibékülni, olyan, mintha szilikon lenne.
Riporter: És mi a véleményed az Orson’s Farm-ról?
Netty: Hát, eleinte nem szerettem. Mára kibékültem vele... Nem a kedvencem, inkább néznék helyette Garfieldot! Erről nem szeretnék hosszabban nyilatkozni, félek egyeseket megbántanék, mert amúgy jó a mese, aranyosak és egyediek a szereplők, de egy idő után meg lehet unni...
Riporter: Rendben. Az interjú ezennel befejeződött, köszönöm, hogy az utolsó kérdés kivételével mindenre őszintén válaszoltál, már csak annyi maradt, hogy sok sikert kívánjak az elkövetkezendő műveidhez, remélhetőleg temérdek olvasód lesz! Nézz rengeteg Garfieldot, hiszen ő egy igazi hős!
Netty: Én köszönöm az interjút! Remélem páran meglesik az elkövetkezendő műveimet, és ígérem, nézni fogom továbbra is Garfieldot!
Camilla [hkami.gportal.hu]
Amikor először láttam Garfieldot, a kövér, vörös macskát egy képregény hasábjain, még nem szenteltem neki túl nagy figyelmet. Talán mind a mai napig hidegen hagynának mulatságos kalandjai, ha egy májusi napon nem történt volna velem valami rendkívüli: belépett az életembe egy másik Garfield. Habár nem az eredeti, vörös cicus forgatta fel a családi fészket, az én macskám rengeteg, Garfieldéhoz hasonló tulajdonsággal rendelkezik.
Az első hasonlóságok már akkor feltűnhetnek, ha egymás mellé állítanánk őket: mindketten hájas, már-már gombóc-szerű állatok, s kedvenc elfoglaltságuk, hogy a kisajátított fotelen szenderednek el, olykor egész nap fel sem kelnek.
Mindkettejüknek sok barátjuk van, s nem számít nekik az sem, ha az illető másik fajból származik. Az én cicám az egeremmel társalog a szekrény tetején, összedugják orrukat és furcsa hangokat hallatnak, igazán kíváncsi lennék, miről diskurálnak ilyenkor. Talán a kinti és a benti világ híreit osztják meg egymással?
Marika néni cicusa, a Mirci kicsinyeit szoptatja immár második hete!
Az a fránya lány már megint elfelejtette kimosni az itatót!
De sokszor csak ülnek csendesen, és nézelődnek, talán ez olyan, mint amikor a barátok már szavak nélkül is megértik egymást? Minden bizonnyal.
Persze Garfield sem szeret mindenkit, kiváltképp azokat az ugató négylábúakat! Ahogy Ubul is kénytelen néha elviselni a macska játékos gonoszkodásait, úgy a mi kutyáink is megszenvedik különös barátjuk csínytevéseit. A ravasz cicus elbújik egy bokorban, és csak vár, míg a fűben lapulva meg nem pillantja áldozatának lábait – akkor aztán lecsap! A kutyus menekül, de nem tud szökni az éles karmok és fogak támadásától. Birkózni kezdenek, s bár a küzdelem csak játék, olyan elszántan harcolnak, mintha minden ezen múlna. Aki pedig őket látja, már csak mosolyog a különös pároson.
Aztán ott vannak a kalandok: habár az én macskám nem jutott el Londonba, mint Garfield az egyik filmjében, az élet számára sem piskóta. Eleinte folyton az utcáról kellett őt hazahozni, sosem tudta, hol a helye. Aztán egy napfényes szombaton újabb vad lépésre szánta el magát.
Éppen hazafelé tartottam egy barátom születésnapi zsúrjáról, már befordultam az utcánkba, amikor az egyik villanypózna mellett kisebb embercsoportot pillantottam meg, felfelé néztek valamiért. Követtem a tekintetüket – és megfagyott bennem a vér is.
A villanypózna legeslegtetején, a vezetékektől alig néhány centiméterre, ott ült az én kiscicám, tekintetében zavarodottsággal vegyülő félelemmel, és csak nézett bánatosan lefelé – nem tudott lemászni. Mint kiderült pár perccel később, egy kutya kergette őt fel, ez egyszer megtorolták az őket ért sérelmeket.
Már-már nyugodtan ült ott fenn közel két órát, míg én hangosan óbégatva próbáltam keríteni valakit, aki lehozza őt onnan – de sem a tűzoltók, sem az egyszerű közemberek nem vállalkoztak rá. Félő volt, hogy a drága cicám egyszer csak rossz helyre lép, és az áram tovarepíti őt a végtelen vadászmezőkre – ebbe azonban belegondolni sem mertem.
És az én macskám, ezen incidens kapcsán elérte azt, amit kevesen tudnak: összehozta az embereket. Segíteni akartak azok is, akikről eddig nem is hallottam, akik szeretik a macskákat, vagy a családomat. Végül ott álltunk a villanypózna tövében, nemcsak én, a szomszédok és a barátok is, és együtt néztük, ahogyan a villamosenergia-szolgáltatók egyik járőrautójából kiugrik két megtermett ember, hozzáerősítik létráikat a póznához – és néhány perccel később diadalittasan engedik le a földre a reszkető cicust.
Az én macskám tényleg olyan, mint Garfield. Habár néha gonoszkodik másokkal, a lelke mélyén igenis egy szófogadó, emberszerető kiscica, akit azok is megkedvelnek, akik sosem szerették a nyávogó szőrgombócokat.
Pepe98&Nimfa [the-real-life.gportal.hu]
A világ legpufibb, leglustább, de még is leg szeretni valóbb kis kedvence. De valójában ki is ő? Egy vörös démon, ha ezt szabad így mondanom. Fekete csíkokkal van díszítve a bundája, ja és kihagytam. Zöld szemek, melyekbe szerintem szinte mindenki beleszeret.
Természetesen nem a külsejéért szeretjük őt, pedig aztán abban is van mit szeretni. Jó pár kilogramm cukiság. Garfieldnak nagyon jó humora van, és tökéletesen el tudja ijeszteni a postást a háztól. Akárcsak egy kutya. De hé! Ilyet nem mondhatunk rá! Garfield sokkal többet ér mint egy kutya, nem mellesleg nem is viselkedne úgy mint egy kutya. Ki szeretne egy állandóan nyáladzó, és rohangáló üresfejű kutyát, mikor itt van nekünk, egy csupa ész, csupa szív, macsek? Ahhoz képest, hogy nincsen jó kondiban képes mindenhonnan meglógni, még a kutyák elől is. Pedig aztán egy mérges dobermann nem semmi! De ő még is képes erre a tökéletes teljesítményre. Néha azért szokott olyat mondani, amit nem teljesen gondol úgy. Meg kell említeni, hogy "Utálom Ubult!" vagy "Lökjük le Ubult az asztalról!" dolgokat nem gondolja teljesen így. Például mindig kiáll a kutya mellett, még ha néha szereti is őt kiröhögni. Ha már itt tartunk, Ubul? Egy nyáladzó, eszetlen, kutya, akit Garfield tulajdonképpen szeret, de ezt nem mutatja ki teljes mértékben. Maradjunk annyiban, hogy jó barátok. -Istenem, ha ezt meghallaná!-
Garfieldhoz még néhány kulcsszót is hozzá kell sorolni, mert ahol lasagne van, ott Garfield is ott van. Sőt, már ott is megtalálhatjuk, ahol étel van. Ez nem titok, egészen biztos, hogy nagyon szereti a hasát. De még is ki sajnálná előle az ételt? Néhány ételen kivűl mindent szeret, de leginkább az olasz konyha legismertebb fogásait. Hozzá teszem, hogy ami az amerikai konyhához tartozik, mint pl. hamburger azt is előszeretettel fogyasztja. De a spenótot, és a zöldségeket vigyétek a közeléből! Ha csak a spenót létezne, mint étel, inkább mást enne, de azt biztos, hogy nem! A macskakaját előszeretettel cseréli ki, John a gazdája ételével, tudván, hogy az jóval finomabb. Persze képes kapzsi módon elvenni azt. De mi ennek ellenére is szeretjük őt. Igazam van?
Utoljára, de természetesen nem utolsó sorban: Az alvás. Huszonnégy órából, ha tehetné tizennyolcat alvással, hatot pedig az egyéb dolgokkal töltené, persze csak olyanokkal, amihez nem kell nagyon sokat mozogni. Értsd: Evés, TV nézés, vagy éppen Ubul piszkálása. Na de most bővebben az alvásról.
Van egy kis doboz, amihez egy takaró, és abban egy párna, és természetesen Mici a plüssmackó. Garfield legjobb barátja, aki mindig mindenben egyetért vele. Ő sem hiányozhat Garfield életéből, de nem ám! Mici talán az egyetlen olyan személy, aki mindig átérzi a helyzeteket, és mindig minden körülmények között Garfield pártján áll.
Ha Garfieldról van szó, még néhány dolgot kénytelen vagyok megemlíteni, mert ezek is hozzá tartoznak, mind Garfieldhoz, mind az életéhez. Tehát, a hétfő utálata. Hogy ő miért is utálja? Azt mi nem érthetjük, de ő tudja, és ha tehetné kivenné a hétfőket a naptárból, és csak keddek lennének. Természetesen ez sem lenne a legjobb dolog. Mert a legtöbb új dolog hétfőn jön, így felborul a rend. Erre egyszer rá is jön, persze aztán tovább utálja a hétfőt.
A következő dolog a kávé. Persze csak jó erősen! Máshogy nem lehet elfogyasztani. Az úgy már régen nem jó.
Még megemlítendő az ébresztő óra, amit csak úgy "lecsap" és alszik tovább, valamint Nermál is aki csak idegesítésre jó. "A világ legaranyosabb kiscicája." Persze, de csak Garfield után!
Talán még néhány sorozatot tudnék megemlíteni és Garfield fantáziáját. Binky a bohóc, akit történetesen utál, ő is eléggé idegesítő, és akkor most jön Garfield fantáziája. Nos igen, ez elég nagy. Annyira, hogy még Ubulra is kiterjed. Egyszer megfogadta, hogy nem fantáziál többet, pár másodperc múlva pedig már megint egy fantázia világban volt.
Szerintem a fő dolgok ennyiek lennének, tudom! Helénáról, és Lizról nem elmlítettem egy szót sem. De hé! Nem róluk van szó, hanem Garfieldről!
Blansii^^ [dreamy-cat.gportal.hu]
Szeretem Garfieldot!
Garfielddal kb. 2 évvel ezelőtt kerültem komolyabb kapcsolatba, amikor is nagy hobbim lett a rajzolás. Nem tudom miért – talán az akkor aktuális itteni Garfield mánia miatt – őt tartottam megfelelő alanynak rajzaimhoz. Elsősorban viszonylag könnyű lerajzolhatósága miatt is szeretem, de persze vannak egyéb más okai is. Ilyen ok például a modora: nagyon szeretem a nyers cicamodort, a keményen odamondós stílust, a lustaságát (igen, a lustaságát!) és azt, hogy nagyon öntörvényű – ebben kicsit még hasonlítunk is vele… J Újra visszatérve a rajzokhoz, később már meguntam a ceruzabűvölést, és kicsit más irányba húzott a szívem – még mindig Garfield témában: elkezdtem róla képregényeket olvasgatni. Megvettem minden aktuális Garfieldos képregényt a zsebpénzem egy részéből, bőszen nekiálltam megtekintgetésének, és az ilyenkor eltöltött idő nagy része nevetéssel telt, valahogy így: rajz – nevetés; szöveg – nevetés; leesik a poén – nevetés… ^_^ Ebben a korszakomban mindent nagyon viccesnek tartottam, pláne az ilyen képregényeket. Igen, ezért is szeretem Garfieldot. Egy-két szóban – ami eredetileg komoly lehetne – mindjárt megmosolyogtatja az embert. J Ezután áttértem a tévénézésre, ami még bevallom, mai napig is úgymond hobbim. Bár anyukám nem nagy mesekedvelő, mégis megszerette a Garfieldot, magam sem tudom miért – a sok érv közül nem tudom, melyik ragadta magával, de végül is ez lényegtelen, mert most már az eme cikket olvasók is rájöhettek mennyi jó dolog van Garfieldban. És tulajdonképpen három szóban elmondva, miért imádom ezt a macskát: azért, mert MACSKA! (és itt jöjjenek a cicák melletti érvek, de ez gondolom, már senkit sem izgat^^)
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
